Nagy lehetőség áll Ön elött!!!
Hosszú távú könnyű kereseti lehetőség. Ez nálunk még alig-alig ismert, az
USA-ban, és a fejlett országokban viszont teljesen megszokott hirdetési forma,
és mellékjövedelem forrás.
Ha Ön az otthonában szeretne dolgozni, ezt most mindenféle befektetés nélkül
megteheti, szerencsére még véletlenül sem kell semmit megrendelni, nem kell
regisztrációs díjat fizetni, vagy egyéb díjat sem most sem később nem kell
különböző tréningeken részt venni! Kötelezettség nélkül elkezdheti és
kötelezettség nélkül kiléphet a munkából hogyha mégsem tetszene. Nincs kockázat,
nincs befektetés.
A lényeg: reklám leveleket kap amiért fizetnek Önnek, ha rákattint a levélben
lévő linkre és azt olvasgatja kb. 5-150 másodpercig, reklámtól függően. Célszerű
minden nap megnézegetni ezeket a leveleket mert így többet kap ugyanazért a
reklámért. Ha több mint 10 napig nem nézi meg a leveleket akkor kizárják Önt. Ha
Magyarországon a TV-ben próbál hirdetni mondjuk az OTP Bank valami akciójáról az
az OTP-nek több száz millió forintba kerül amit a TV-nek fizet meg. Ezek a cégek
nem TV-én keresztül hirdetik magukat hanem interneten keresztül, és nem a TV-nek
fizetnek hanem nekünk akik olvasgatjuk a reklámjaikat. Itt Magyarországon még
erre nincs lehetoség USA-ban és más fejlett országban már müködik, ezért angol
nyelvű a cég honlapja és angol nyelvű a reklám is.
A jó sorrend miatt javaslom regisztráció elött készítsd el az E-GOLD számládat,
amelynek kitöltését a lentiekben megtalálod!
(Moneybookers és Paypal számlára is utal!)
Regisztráció:
Kattintson erre a linkre:
http://www.ourpaidmail.com/pages/index.php?refid=bobododo vagy
böngészőbe másolni!
http://adbux.org/?r=bobododo kicsit más de könnyű kezelni és 100% a refje!! nagyon javaslom!!
http://bux.to/?r=bobododo a fenti testvére a kettő együtt és a reffekkel sokat hozhat!
http://sprint-cash.com/pages/index.php?refid=bobododo
ez is nagyon jó!
a megjeleno weboldalon kattintson a SIGN-UP (regisztráció) menüre! Adja meg a
valós e-mail címét, ahová a leveleket szeretné kapni. Kattintson a continue
(folytatás) gombra! Majd bezárhatja az ablakot. Pár percen belül kap egy
e-mailt, ami tartalmaz egy linket, kattintson rá és megjelenik a regisztrációs
adatlap!
Valós adatot adjon meg és ékezet nélkül (jelszó, felhasználói név is ékezet
nélküli legyen).
Regisztrációs adatlap fordítása:
Username:
Felhasználó név, csak betu és szám ékezet nélkül
E-Mail:
Ki lesz töltve: Ön e-mail címe
Send emails to:
Válassza a send emails to-t, ilyenkor az inbox-ba kerülnek a küldött reklámok
vagy válasza az e-mail address-t ekkor csak az e-mail címére kapja a leveleket.
Thegoldcave regisztrációjánál mindenféleképpen a send mails to-t válassza, mert
csak az inbox-ba érkezo reklámok nézegetésénél fizet. A többi cégnél
választhatja az e-mail address-t.
First Name:
Keresztnév
Last Name:
Vezetéknév
Address:
utca és házszám
City:
Város
State:
Körzet: Válassza az N/A-t
Other: Írja be a megye nevét!
Zip Code:
Irányítószám
Country:
Ország Választani kell! (Hungary)
Referred by:
ki lesz töltve, ha nem akkor be kell írni a következot: bobododo
Select categories of interests to you: Érdeklodési körei! Jelöljön be 3-4 –et
esetleg mindet (ilyen kategoriájú reklámokat fog kapni)
Figyelem!!!
Itt már elkezdik kiszurni a csalókat, akik programot akarnak dolgoztatni. A
legtisztább, ha ezeket jelöljük be:
· Food & Drink
· Technology
· Science
· Mode & Lifestyle
· Home & Garden
· Movie & Music
· Sport & Game
· Recreation
Ezeket TILOS bejelölni:
Delete Me I Cheat
I Cannot Read English
Donation
If You Click This Link, I Delete You
If You Click, Then Your Account Rreducer $3
Select a Payment methold: Válasszon kifizetési módot! check (csekk) vagy
MoneyBookers (internetes bank) vagy E-Gold (internetes bank) A második
levelemben küldök tájékoztatót a MoneyBookers-rol, E-Gold-ról. Ha nincs ilyen
számlája akkor nyithat, amihez segíteni fog a következo levelem.
Payment account ID: Számlaszám. Check esetén nem kell kitölteni.
MoneyBookers-nél az Ön saját e-mail címét adja meg, mint számlaszám, mint ID
kód.
Megtehetei azt hogy most ide (payments account ID) beírja az e-mail címet és
késobb nyit egy MoneyBookers-es számlát.
E-Gold esetében az E-Gold-os számlaszámát kell megadnia.
Password: Jelszó
Confirm Password: Jelszó megerosítése
Kattintson a SIGNUP gombra!
Ha mindent jól csinált, a regisztráció ezzel be is van fejezve, amivel pénzt
keresett.
A rendszer elküld önnek egy e-mailt, ami tartalmazza a felhasználónevét és
jelszavát, és azt a linket amivel késobb bármikor meg tudja nézni a személyes
oldalát! Mentse el ezt a levelet biztonságos helyre, vagy nyomtassa ki késobb
még szüksége lesz rá!
A belépésnél a members vagy a login menüt kell választania, és oda kell beírnia
a felhasználói nevét és a jelszavát.
A személyes oldalának a fordítása a következo:
Members Menu – saját személyi menüje
Profile vagy My User Info –profil (adatai, itt módosítható minden adat, pl.:
lakcím)
Ha módosítani szeretne adatot akkor itt írja be a módosítottat és a lap alján
(de nem legalul, mert ezzel kijelentkezne a munkából) talál egy password
(jelszó) rublikát ide írja be a jelszavát és kattintson a Save Changes (mentés
újra) gombra, ezzel elmenti az új adatot.
Earning Options: fizetett opció (itt találja a Paid to click-et)
Paid to Click – fizetett kattintás (ha az itt lévo bannerekre kattint, ezzel
olvasgatja a reklámokat, akkor ezért is pénzt kap)
Inbox (): itt találja majd a reklámokat ha ide kérte a regisztráció során.
Delete-törlés
ezzel a gombbal tudja törölni a már megnézett reklámot, elotte be kell
pipálni be kell jelölni és aztán megnyomni a delete gombot. A
megnézett reklámot ki kell törölni, tilos többször megnézni.
Upgrade Account - feljavítás
Earnings – bevétel (nyomon tudja követni az Ön saját egyenlegét összesen és
tételesen is)
Request payout: kifizetés kérés (ha majd megér rá akkor itt kérheti a fizetését)
Referral Tools vagy Referral Center – itt találja meg az Ön saját linkjét
Log-Out - kilépés
Naponta több levelet is fog kapni, amik pénzt érnek, a számláján való jóváírás
feltétele, hogy el is olvassa ezeket. Ha kitörli oket egy ido után nem fog kapni
egyet sem! A levelek tartalmaznak egy linket, amire ha rákattint megjelenik egy
weboldal. A megjeleno oldal pénzt ér önnek, de csak akkor, ha megvárja a
hirdetési idot, errol a bal felso sarokban talál tájékoztatást. Ha a „Thank you
for supporting our sponsors! You will receive 30000 cents(s), once you have
visited this sponsor's site for at least 70 seconds" szöveg átvált a „Your
account has been credited. Thank You!" szövegre bezárhatja az oldalt, mert a
hirdetésért járó pénz, jóváírásra került a számláján! Elsore ez így bonyolultnak
hangzik, azonban valójában nem az levelenként három kattintás az egész, és
gyulik a pénze!
Azok a linkek vezetnek a fizetos reklámoldalra, amelyikben van „...runner.php?EA=...”
szöveg. Úgyhogy CSAK ezekre kattitson.
FIGYELEM!
Menet közben is szeretik ellenorizni, hogy „ébren vagy-e”, vagy hogy robotot
használsz-e. Az elobbit úgy, hogy ilyen feliratú linkeket tesznek eléd: NE
KATTINTS RÁM, CSALÓ LINK VAGYOK, KERÜLJ EL, és ehhez hasonlók, persze angolul.
Néhány szó, amit látva inkább hagyjuk ki az adott linket, és töröljük a levelet:
Ignore, Cheat, 'Don't Click' Donation. Van, ahol mínuszt kapunk, ha kattintunk,
és végig várjuk a reklám-idot, szóval legyünk résen, és figyeljük a bal-felso
sarkot.
Illetve ha országnevek vannak felsorolva, és a Hungary nem szerepel köztük,
szintén ne klikkelj! Soha ne használj semmilyen szoftveres csalót, robotot.
A rendszer idonként 1-1 linkkel leellenoriz téged, hogy tényleg ember vagy-e,
mégpedig általában úgy, hogy kiad egy mezot, amibe kézírással van beleírva egy
számsor, alatta pedig választási lehetoségként több számsor. Ilyenkor ki kell
választani azt, ami a mezoben van. A programok nem tudják felismerni az emberi
kézírást, ezért ez az ellenorzési módszer bevált.
Ezért a következõ fog megjelenni. Itt értelemszerûen a megfelelõt kell
kiválasztani!!
Click on the matching number
1286 5871 4679 5932 9565
Ne klikkelj ugyanarra a linkre, úgysem fizet többször!
Ezzel a pénzkeresési módszerrel, ha semmit sem csinál, csak olvassa az
üzeneteit, akkor is pénzt kereshet.
Még több információ a beregisztrált munkatársak részére:
I.
Ha regisztrálta magát az elküldött linken keresztül, akkor van néhány tanácsom.
Regisztrációval pénzt keresett.
II.
Minden nap nézze meg a beérkezo leveleit az e-mail-ban vagy az inboxban ha ide
kérte oket (nem kötelezo minden nap megnézni a reklámokat, de minnél késobb nézi
meg annál kevesebbet kap ugyanarra a reklámra).
Ha az e-mail címre érkezik a fizetett reklám, akkor a cég által küldött levélben
lévo linkre kattintson rá és várja meg amíg jóváíródik a számlájára az összeg. A
megnézett reklámlevelet törölje ki, ne nézze meg többször, ne küldje tovább.
Ha az inbox-ba érkezik a fizetett reklám, akkor kattintson rá az inbox
menüpontra, a zárójelben jelzi hogy hány reklám érkezett. Inbox-ban is minden
nap nézze meg a reklámokat, ha rákattint az egyik levélre akkor abban lesz egy
link, erre is rá kell kattintani és meg kell várni hogy a számlájára jóváíródjon
az összeg. A megnézett reklámlevelet törölje ki, ne nézze meg többször, ne
küldje tovább (delete-törlés).
Ezzel pénzt keresett.
III.
Lehetoség van még több jövedelemszerzésre, ha megnyitja a cég lapját, és az ott
lévo Paid To Click-ben lévo reklámokba is beleolvasgat (itt is lesz minden nap
reklám). Javaslom, tegye a kedvencek közé a cég lapját, hogy akár minden nap el
tudja olvasgatni a reklámokat. A cég a sikeres regisztráció után küld egy
e-mailt amiben benne lesz az Ön jelszava felhasználói neve és a cég elérhetosége.
Jelentkezzen be! Ehhez használja a Members vagy Login menüt.
Username – felhasználói név
Password - jelszó
Login Belépés
Bejelentkezés után, ha van némi angol nyelvtudása sok infóhoz juthat a sikeres
munka érdekében.
Paid to click – fizetett kattintás (Pénzt kap, ha erre a menüpontra kattint és
az abban lévo reklámokat olvasgatja, ugyanúgy ahogyan az e-mail-ben vagy
inbox-ban.) Ezt is érdemes minden nap megnézni.
Ezzel pénzt keresett.
Magának gyujtögeti a pénzt azzal ha olvasgatja a reklámokat. Nem nekem dolgozik
hanem a cégnek ahol beregisztrált A reklám olvasása kb. napi 5 perc/cég.
Sok sikert a szorgalmas munkához, és türelmet a kattingatáshoz!
Az e-mail fiókjának legyen szabad tárhelye, mert ha a reklám nem tud megérkezni
akkor lenullázzák a számláját, sot a regisztrációs adatlap sem érkezik meg
miután rákattintott a fenti regisztrációs linkre (ha nincs elég szabad tárhelye
akkor: Error szöveget fogja látni).
A reklám elolvasása után, a reklámot ki lehet törölgetni, nem kell tárolnia vagy
tovább küldenie.
Ha egy reklám linkre rákattintott és megkapta rá a pénzt akkor arra még egyszer
ne kattintson rá, törölje ki hogy legyen hely a következo leveleknek.
Egy kis segítség a sikeres munkához.
Earnings – egyenlege
Login – belépés
Log out – kilépés
Profile vagy My user info – adatai (bármely adat megváltoztatható)
Paid to Click – fizetett hírdetés (ha ezt is olvasgatja akkor erre is kap pénzt
mint arra is ami az e-mail-ra megy)
Members vagy Login – belépés (személyes adatait meg tudja nézni)
SignUp vagy Join – regisztráció (e-mail címet kell megadni, majd arra megy a
regisztrációhoz szükséges link)
Kifizetések, szabályok
Thegoldcave Mails
Ahhoz hogy a programban részt vehess, legalább 13 évesnek kell lenned.
Valós adatokat kell megadni, valós e-mail címet.
Egy adott számítógépen csak egy személy lehet kapcsolatban a céggel, tehát egy
gépen csak egy ember regisztrálhat, csak egyszer.
A megadott e-mail címedet fenn kell tartanod. Egyenlegedet lenullázzák, ha a
postafiókod megtelt, és a reklámlevelek visszapattannak a feladóhoz.
A szabályok be nem tartása tagságvégzodéssel járhat.
Ha regisztráltál akkor beleegyeztél hogy a cégtol reklámokat kapj (max.: napi 10
db-ot)
A tagok pénzt kapnak azért mert fogadnak leveleket és olvassák a reklámokat.
A tagok az összegyujtött reklámjövedelem 1 %-át kapják (reklámjövedelem
egyenlege az earnings/bevétel menüben van).
A tag kifizetést kérhet ha elérte a minimális kifizetési összeget.
Napi 6-12 levél.
Minimum kifizetés: 200 000 elszamoló $ (1000-2000 USD) ami kb. 30-60 nap alatt
elérheto.
Kifizetési mód: MoneyBookers vagy E-Gold vagy csekk.
Minden reklám értéke: 200 dollar. (Aminek 1%-át kapja Ön, azaz: 2 dollar. Tehát
napi 5 perc reklám olvasásával, a Thegoldcave-s tagsággal: 2 és 20 dollar között
kereshet naponta (és ezen felül + dollar a Paid to Click-ben lévo reklámokkal)).
Kifizetés:
A cégnél legalább 30 napot le kell dolgozni a regisztráció napjától számolva
majd el kell érni a minimum kifizetési összeget és utána lehet kérni a
kifizetést. Ha már egyszer kért kifizetést, akkor már nem kell megvárni a 30
napot, hanem akár két hetente is lehet kérni a kifizetést természetesen ekkor is
el kell érni a minimum kifizetési összeget.
Request payout – kifizetés kérés (ha majd megér rá itt tudja kikérni a
fizetését). Ezt a menüpontot a saját személyi menürendszerében fogja megtalálni.
Minden kérdésére megtalálja a választ, ha mégsem akkor fordítsa le a cég
honlapját. A lapok lefordításában segíthet a következo program is.
Érdemes lefordítani mert sok hasznos információt, szabályt talál ami megkönnyíti
munkáját.
Angol fordító program:
http://www.webforditas.hu/index.php
Jó munkát, és türelmet a kattingatáshoz!
Internetes számla (E-Gold)
Internetes számlát azért ajánlom a figyelmébe mert sokkal hamarabb, egyszerubben
megkapja a fizetését mint postai úton.
Az E-Gold egy megbízható bank internetes, ahol nincs számlanyitási költség,
számlavezetési költség.
E-GOLD
Az e-gold, internetes bankszámla, ingyenes, Magyarországon is számos helyen
elfogadják. Miután regisztráltál, lesz egy bankszámlaszámod, és ezt kell beírni
a cégeknél a "Payment account ID" rublikába.
REGISZTRÁCIÓ:
Ahhoz, hogy a pénzedet megkapd nyitnod kell egy bankszámlát az E-Gold-nál.
Kattints A Linkre:
http://www.e-gold.com
Ezután kattints:
a "Create an account" gombra majd az "I agree" gombra, és ekkor bejön
a regisztrációs ablak és töltsd ki.
Account Name: ide írd a számlád nevét. Pl: névtelen
Description: ennek kitöltése nem fontos
Additional Description: szintén nem fontos kitölteni
User Name: felhasználói neved
Description: nem fontos kitöltened
Name: ide az igazi nevedet kell megadnod
Address: utca, és házszám
City: amelyik városban laksz
State/Province: ha Magyarországon laksz, akkor hagyd üresen
Country/ZIP/Postal Code: Hungary majd az irányítószámod pl :Hungary/1111
E-mail: ide írd az e-mail címedet
Phone: ide írd a telefonszámod (bátran add meg nem fognak zaklatni telefonokkal)
Fax: nem fontos kitölteni
Alternate Passphrase: ide lehet egy másodlagos jelszót beírni (biztonsági
esetekre)
New e-gold Account Passphrase: ide a jelszavadat írd (muszáj tartalmaznia
betuket, és számokat is)
New e-gold Account Passphrase again: ide újból írd be a jelszavadat
Turing Number Entry: az itt látható számokat kell beírni a lenti rublikába
Miután ezt mind kitöltötted, kattints az " open " gombra. Ezután elküldenek
egy "e-mail"-t, ami tartalmazni fogja az számlaszámodat
"account number". Ezután már csak annyi a dolgod, hogy a www.e-gold.com oldalon
rákattintasz az "access your account" gombra, és itt beírod az e-mail-ben kapott
bankszámlaszámot, a jelszavadat, valamint azt a számsort amit a képen látsz.
Van amikor belépéskor a következo felirat fogad: " AccSent one-time PIN
challenge ", valamint még egy kis szöveg, és egy rublika. Ilyenkor kapusz egy
levelet
a regisztrációban megadott e-mail címedre, és ebben szerepel egy pin: XXX-XXX
alapú szám. Ezt kell beíd a rublikába, majd kattints a "Submit" gombra.
FONTOS!!!! - Erre 15 percünk van, utána viszont új kóddal tudunk csak belépni!
BEJELENTKEZÉSKOR A KÖVETKEZOT LÁTOD:
Amint belépsz, információkat láthatsz a már megadott adataidról. Itt a következo
gombok láthatóak :
Logout: kijelentkezés
Balance: itt nézheted meg, hogy mennyi pénz van a számládon
Spend: ha pénzt akarsz küldeni, az itt lehetséges
Redeem: a pénzedet átválthatod nemesfémre
History: itt tudod nyomon követni, hogy milyen tranzakció történt a számládon
(pl: melyik cég fizetett ki, mikor stb.).
Account info: az adataidat itt tudod megváltoztatni amit regisztrációkor
megadtál.
Pénz kivétele E-Gold számláról bankszámlára:
Ahhoz, hogy pénzedet bankszámládra le tudd kérni E-Gold számládról, igénybe kell
venni egy köztes szolgáltatót:
Ezt csak akkor csinálja ha már van pénz az e-gold-on hiszen semmit nem lehet
utalni.
Kattintson az alábbi linkre:
http://www.icegold.com
1, Exchange details
Amount to be wired: Átutalandó összeg E-Goldról a magyar banknál lévo számládra
Wire type: beállíthatod hogy milyen sürgos az átutalás, de ezáltal változik az
átutalás költsége ezért hagyd normálon
Receival fee paid by: Receiver-re állítsd mert így kevesebb az átutaláskor a
levonás
Wire fee: Itt írja ki hogy mennyivel kevesebb fog megérkezni a számládra
Wire destination
Beneficiary's name: kedvezményezett teljes neve (Tehát aki megkapja a pénzt,
vagyis te)
Beneficiary's address: lakcímed
Bank account no. or IBAN: számlaszámod, vagy nemzetközi számlaszámod
(Bankszámlakivonaton rajta van)
Bank name and address: a bank neve és címe ahol számlád van
Bank SWIFT (BIC) code: a bank SWIFT kódja ahol számlád van (Pl.: OTP-é :
OTPVHUHB), más bank esetén a megfelelo kódot megtalálhatja itt:
http://www.bankkartya.hu/swift.shtml.
a bank SWIFT kódja ahol számlád van (Pl.: OTP-é : OTPVHUHB)
Payment details: ezt nem fontos kitölteni
Your contact information
Your name: teljes neved
Your e-mail: e-mail címed
Your phone: telefonszámod ország kóddal (Pl.: +36-70-xxxxxxx)
Your country of residence: Hungary
Your comments andquestions regarding this payment or IceGold services:
(Bármilyen megjegyzést írhatsz ide, de nem fontos kitölteni)
Nézd át és ha minden rendben akkor kattints a "Preview"-ra!
2, Preview
Itt kiírja hogy hány gramm virtuális arany kell hogy legyen a számládon,
ahhoz hogy a kért összeget átutalhassák.
Nézd át az adatlapot, és ha minden hibátlan akkor kattints a "Proceed"-re
Most átirányít az E-Gold oldalára ahol át kell utalnod az összeget az
IceGold-nak,
és pár nap múlva megérkezik a kért összeg a számládra.
Ha úgy gondolod van napi néhány perced ezt érdemes kiprobálni, ettol okosabban
nem lehet pénzt keresni! Azért nagyon gondosan kell eljárni, alaposan, többször
olvasd el ezt a levelet és a linkeket is mert csak így lehetsz sikeres ebben az
internetes munkában. Én kétszer meggondolom és elolvasom mire kattintok,ezt
ajánlom neked is! Barátaidnak, ismeroseidnek, rokonaidnak is nyugodt szívvel
ajánld!